• Ügyfélszolgálat: +36 20 570 5355

Biztosításközvetítői hatósági képzés

   Ki jelentkezhet és vehet részt a képzésen?

40/2015 (XII.30.) NGM rendelet a függő és független biztosításközvetítői hatósági képzés követelményrendszeréről és a hatósági vizsgáról

A képzésben az vehet részt, aki:

  • rendelkezik érettségi vizsgával,
  • biztosítónál, viszontbiztosítónál, biztosításközvetítői tevékenységet folytató gazdálkodó szervezetnél, harmadik országban székhellyel rendelkező biztosításközvetítő magyarországi fióktelepénél vagy ezen szervezetek szakmai érdekvédelmi vagy érdek-képviseleti szervénél a jelentkezést megelőző hat éven belül legalább négy éves biztosításszakmai tapasztalatot szerzett,
  • az államigazgatás pénzügyi, illetve gazdasági területén a jelentkezést megelőző hat éven belül legalább négy éves biztosításszakmai tapasztalatot szerzett.
  • A képzésen történő részvétel további feltétele, hogy a résztvevő a 7. § (1) bekezdés szerinti igazolás kiállítása céljából hozzájárul természetes személyazonosító- és lakcímadatai képző szerv általi kezeléséhez.
  • A résztvevő hiányzása nem haladta meg vizsgatárgyanként a megengedett maximumot, mely a jelenléti íven történő aláírással igazolható
  • Képzési és vizsgadíjat megfizette
  • Jelentkezéshez szükséges dokumentumokat leadta

 

Képzés nyelve: magyar
Maximális csoportlétszám: 45 fő
Biztosításközvetítői hatósági képzés

 

  Képzés módszere:

  • Interaktív előadás prezentációval
  • Tesztfeladatok megoldásának gyakorlása
  • Elméleti oktatás, csoportos képzés

  Vizsgát kell tenni?

Igen, tesztvizsgát írásban. Sikeres vizsgához minimálisan 75%-ot el kell érni.

  Mennyi ideig tart a képzés?

Függő Biztosításközvetítő képzés

3 x 10 tanóra, mely az alábbi modulokból áll:

  • I. Vizsgatárgy: Pénzügyi és biztosítási piac szereplői
  • II. Vizsgatárgy: Biztosításszakmai alapfogalmak
  • III. Vizsgatárgy: Biztosítási szerződésjog

Független Biztosításközvetítő képzés

4 x 10 tanóra, mely az alábbi modulokból áll:

  • I. Vizsgatárgy: Pénzügyi és biztosítási piac szereplői
  • II. Vizsgatárgy: Biztosításszakmai alapfogalmak
  • III. Vizsgatárgy: Biztosítási szerződésjog
  • IV. Vizsgatárgy: Független biztosításközvetítői alapismeretek

Független Különbözeti Biztosításközvetítő képzés

1 x 10 tanóra, mely az alábbi modulokból áll:

  • IV. Vizsgatárgy: Független biztosításközvetítői alapismeretek

  Mi a vizsgára bocsátás feltétele?

  • A képzésen minimális részvétel elérése (80% modulonként)
  • Vizsgajelentkezési lap leadása
  • Közjegyző vagy Iskola által hitelesített bizonyítvány leadása
  • Vizsgadíj befizetése

  Milyen bizonyítványt kapnak?

A sikeres vizsgát tevők:

MNB által kiállított tanúsítványt

  Hol tud ilyen képesítéssel elhelyezkedni?

  • Függő biztosításközvetítőként: Biztosítónál
  • Független közvetítőként: Biztosítónál és független közvetítő társaságnál

  Hol lehet jelentkezni?

Az alábbi jelentkezési lapot kitöltve a megadott elérhetőségekre e-mailben kérjük elküldeni, vagy jelentkezését leadhatja az ONLINE jelentkezés pontra kattintva is. A jelentkezés regisztrálása után munkatársunk visszajelzést küld a tudnivalókról.

  Képzés ára:

 Független
biztosításközvetítő
Függő
biztosításközvetítő
Független különbözeti
biztosításközvetítő
Képzés díja: 23 000 Ft 19 900 Ft 21 000 Ft 17 900 Ft 9 000 Ft 6 500 Ft
Vizsgaszervezés díja: 5 000 Ft 5 000 Ft 5 000 Ft
MNB vizsgadíj: 9 000 Ft 9 000 Ft 3 000 Ft
Pótvizsga díj: 20 000 Ft 20 000 Ft 14 000 Ft

  Képzési időpontok:

Az aktuális képzési időpontok szeptember hónapban kerülnek kiírásra.

Képzés időpontjaJelentkezési határidőVárható vizsga időpontjaHelyszín
2016.06.02.-05. 2016.05.24 2016.06.21 Budapest
2016.06.30.-07.03. 2016.06.22 2016.07.19 Budapest
2016.08.04.-07. 2016.07.27 2016.09.06 Budapest
2016.09.01.-04. 2016.08.24 2016.09.20 Budapest
2016.10.06.-09. 2016.09.28 2016.10.25 Budapest
2016.11.03.-06. 2016.10.26  2016.11.22  Budapest
2016.12.01.-04. 2016.11.23 2017.01.10 Budapest

A fent meghirdetett képzések csak megfelelő létszám esetén indulnak, a változtatás jogát fenntartjuk!

  Képzési helyszínek:

Office Center irodaház

1133 Budapest, Váci út 110.

Office Center irodaház

Térkép

Bejárat a Zsilip u. felől

Alfa Csányi Office

1043 Budapest, Csányi László u. 34.

Alfa Csányi Office

Térkép

Az Alfa Csányi Office, Budapesten a Váci út szomszédságában található. Az Irodaház Újpest központjának közelsége miatt kiemelkedően jó közlekedési adottságokkal rendelkezik, mind a tömegközlekedést igénybe vevők, mind pedig a gépkocsival érkezők számára.

A környéken ingyenes parkolás lehetséges.

Pannon Kincstár tanoda

1056 Budapest, Váci utca 47.

Pannon Kincstár tanoda

Térkép

  Miért minket válasszon?:

  • Vizsga előtt lehetőséget biztosítunk egy ingyenes konzultációra az oktatóval
  • Sikeres vizsgázóknak ajándékba adunk egy közel 10.000 Ft értékű Biztosítási Almanachot


 

Jelentkezzen most biztosításközvetítői hatósági képzésre!

Jelentkezési lap kitöltése


  • Székhely: 1204 Budapest, Orsolya u. 1. C. lház. fsz. 1.
  • Levelezési cím: 1133 Budapest, Váci út 110.
  • Képzési helyszínek: 1043 Budapest, Csányi László u. 34., 1133 Budapest, Váci út 110., 1056 Budapest, Váci utca 47.
  • Felnőttképzési engedélyszám: E-000412/2014
  • Telefon: +36-20-570-5355
  • E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

KÖVESS A FACEBOOKON IS

Hírlevél feliratkozás

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön az elsők közt aktualitásainkról, képzéseinkkel, kiadványainkkal kapcsolatos friss híreinkről, kedvezményes képzési lehetőségeinkről!
Használati feltételek